A 2020-as év jelentős híre volt a napelemes rendszerek piacán, hogy fundamentális változások történnek az elszámolási rendszerben. 2024. január 1-től nem lehet majd a jelenleg érvényben lévő, szaldó elszámolásként ismert rendszerben új hálózati csatlakozást létesíteni. Az elszámolást kormányzatilag átalakítják, a bruttó elszámolásra áll át a teljes országos napenergiapiac. Fontos, hogy a 2023 végéig megkötött hálózathasználati szerződéssel rendelkező napelemes rendszerek esetében a jelenleg hatályos elszámolási szabály, azaz a szaldó elszámolás még érvényes, de hamarosan ez már nem vehető igénybe. Bár az új rendszer mellett erős érvek szólnak az infrastruktúra és az országos üzemeltetés oldaláról, lakossági felhasználóként ugyanakkor még több nyitott kérdés is lehet.
Mindent a bruttó elszámolásról
Fontos tudni, hogy a 2024-től a kiépített otthoni napelempaneles rendszerek számára a jelenlegi szaldó elszámolást a bruttó elszámolás váltja fel. Jelen pillanatban a szaldó elszámolás érvényes még, aminek működési elve, hogy az egységnyi termelési időszakban megtermelt és elfogyasztott energia különbségét veszik alapul az elektromos szolgáltatók. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a termelési periódus végén a szolgáltató ellenőrzi a termelt és a vásárolt energiamennyiség különbözetét, és azt terheli vagy fizeti ki a napelemes rendszer tulajdonosának.
A bruttó elszámolás más módszertant alkalmaz. A jelenleg megismert hivatalos információk alapján a vásárolt és a megtermelt villamosenergia egységárát külön határozzák meg, és folyamatosan elszámolják a termelés során.
A gyakorlatban ez azt jelentheti, hogy a nyári, jellemzően magas termelés idején a szolgáltató megveszi tőlünk egy adott egységáron a fel nem használt energiatöbbletet, illetve az alacsony termeléses időszakban, például télen, a lakosság vásárolhatja meg egy másik egységáron az energiát a hálózattól. A kérdés, ami most leginkább a fogyasztókat érdekelheti, hogy a vásárolt, illetve az eladott energia egységárai milyen mértékben térhetnek el egymástól. Ez lesz az a tényező, ami leginkább befolyásolja majd a megtérülést.
Miért érdemes még gyorsan telepíteni?
A szaldó elszámolás állandó és kiszámítható elszámolási lehetőség volt eddig, ezért érdemes még minél előbb megkezdeni a napelempaneles rendszer kivitelezését. A szaldó elszámolással jelenleg még biztosan megállapítható a rendszer pontos megtérülése. A bruttó elszámolás esetén még sok a nyitott kérdés, és potenciális kellemetlenséget okozhat, ha törvényileg magas árrést állapítanak meg az eladási és vételi árak között. Fontos azonban tudni, hogy az elszámolás kérdése és a megtérülési idő esetleges változása nem befolyásolja a környezetvédelmi tényezőt, azaz a tiszta energia felhasználásával járó lokális és globális előnyöket.
Kérdése van? Keresse kollégáinkat!
Tavalyi fogyasztását a 2020-as évközi elszámoló számláján találja.
A fejleszteni kívánt ingatlanba 2021. augusztus 30.-i állapot szerinti tulajdonosok 2020. évi összevont átlag jövedelme meghaladja a 4.850.000 Ft.-ot?
Számítsa ki kalkulátorunk segítségével, hogy jelenlegi napelem áraink mellett, mekkora megtakarítást érhet el villanyszámlája összegében, amennyiben családi házát napenergia felhasználással bővíti.
Havi fogyasztása
Éves fogyasztása
Palatetőre nem tudunk telepítést vállalni. Amennyiben tervezi befedni vagy cserélni a tetőt, kérjük, hogy válassza ki az új tető típusát a fenti listából.
Kérjük állítsa be, hogy házának legnagyobb tető felülete milyen égtáj felé néz
A rendszer méretét nagymértékben határozza meg a dőlésszög.
A kék gomb segítségével állítsa be a tető dőlését
Most már minden adat rendelkezésre áll, hogy szakértő kollégáink ki tudják számolni Önnek, hogy mekkora napelemes rendszerre van szüksége a NULLA FORINTOS VILLANYSZÁMLÁHOZ.
Kérem adja meg az elérhetőségeit, hogy elküldhessük ajánlatunkat.
Ajánlatkérését rendszerünk rögzítette, melyről visszaigazoló emailt küldtünk az Ön email címére.
Sky System
Sütihasználati tájékoztató