Persze mondani bármit lehet, ezért az alábbiakban a tényekre fektetjük a hangsúlyt. Érvelünk, részletesen taglaljuk, miért érdemes minket választanod, ha elkötelezed magad a napelemes rendszer telepítése mellett.
Ha röviden akarnánk megválaszolni a kérdést, csak annyit mondanánk: egész egyszerűen azért, mert mi távlatokban gondolkodunk. Jó rendszereket tervezünk és ügyfeleink elégedettsége elengedhetetlenül fontos a számunkra. Hosszútávra tervezünk. Örökre elköteleztük magunkat a megújuló, környezetbarát energiaforrások, és persze azok kiépítése mellett. Neked pedig hosszú évtizedekre, úgy 30-40 évre szeretnénk működőképes, hatékony rendszert biztosítani.
Maga a napelem kivitelezés nem tart tovább egy-két napnál. Sőt, adott esetben akár mindössze néhány óra leforgása alatt felkerülhetnek a panelek a tetődre, üzembe állhat az inverter. A napenergia-fogyasztásra való átállást azonban gondos előkészítés előzi meg.
Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött jól tudjuk, hogy ügyfeleinknek mire van szüksége. Ezért kísérjük végig az egész folyamatot a rendszer megtervezésétől az engedélyeztetésen át a teljes kivitelezésig, majd akár a távfelügyeletig.
Az alábbi lépésekben, együtt haladunk ügyfeleinkkel:
Az első lépés nagyon egyszerű, és otthonod kényelméből, online elvégezhető. Töltsd ki napelem kalkulátorunkat, és mi az előzetes becslések alapján árajánlatot küldünk, melyben részletes információt kaphatsz arról, hogy mekkora teljesítményű rendszerre lesz szükséged áramszámlád kiváltására, valamint, hogy esetedben milyen költségvonzattal jár ennek teljes körű kiépítése.
Ahhoz, hogy a legoptimálisabb, egyedi adottságaidra és igényeidre szabott, hatékonyan teljesítő és biztonságos napelem rendszered legyen, a helyszíni szemle elengedhetetlen. Ennek során a következőket kell kimerítő alapossággal megvizsgálnunk:
A tetőd tájolása: a déli tájolás a legmegfelelőbb, de minden eshetőségre van megoldásunk. Ha szeretnéd a saját, a napelemek által megtermelt villamos energia előállításával csökkenteni ökológiai lábnyomod, mi garantáltan megtaláljuk a módját. Nincs olyan, hogy lehetetlen.
A dőlésszög: tetőd héjazása és dőlésszöge is döntő tényező. Ideális esetben 30-40 fok közötti dőlésszöget és stabil alapokon álló cseréptetőt találunk nálad. Ha nem így van, tájékoztatunk arról, hogy milyen előkészületeket szükséges eszközölnöd és ez milyen költségvonzatokkal járhat rád nézve.
Beárnyékoltság: hiába jók a tetőd adottságai, ha a környezetében található fa, kémény vagy akár egy másik épület tartósan árnyékot vet rá. Lehetőség szerint ezeket a jelentős teljesítménycsökkentést eredményező tényezőket még a telepítés előtt meg kell szűntetni. Természtesen ennek mikéntjére is teszünk konkrét, gyakorlatias és minden szempontból kielégítő szakmai javaslatot.
A helyszíni szemle során egy számodra alkalmas, előre egyeztetett időpontban keresünk fel otthonodban, hogy felmérjük a telepítés szempontjából lényeges körülményeket. Figyelembe vesszük tehát azokat a tényezőket is, amelyeket az online ajánlatkérés során nem lehet teljességgel beazonosítani. Arra is alkalmad nyílik, hogy az időközben felmerült kérdéseidet feltedd. Rutinos kollégáink teljes körű tájékoztatást adnak részedre a beruházást érintő valamennyi kérdésben. Közös érdekünk, hogy minden részlettel tisztában legyél, ezért mi mindenkor erre törekszünk.
A terepszemle tapasztalatait figyelembe véve meghatározzuk a panelek típusát és mennyiségét, ahogy azt is, milyen invertert csatlakoztatunk a hálózatba. Véglegesítjük az árajánlatot, majd elküldjük részedre az együttműködésünk feltételeit tartalmazó szerződéstervezetet.
Gondoltad volna, hogy egy háztartási méretű kiserőmű telepítésébe vágtad a fejszédet? Ez bizony a lakossági napelem rendszer hivatalos megnevezése, és mint ilyen, engedélyköteles. Ez utóbbinak számos gyakorlati oka van.
A Sky System segít eligazodni az adminisztrációs folyamat útvesztőiben. Sőt, akár át is vállaljuk tőled a teljes ügyintézést.
Az áramszolgáltató megvizsgálja a hálózatra csatlakoztatás műszaki feltételeit, melynek eredményéről 30 napon belül ad írásos tájékoztatást. Kollégáink ezután elkészítik a csatlakozási dokumentációt, amit benyújtanak az illetékeseknek. Az átfutási idő akár 3 hónap is lehet, ezért érdemes idejében elindítani a folyamatot.
Munkatársaink kivonulnak a helyszínre, és telepítik a szerződésben rögzített rendszerelemekből álló fotovoltaikus rendszert, majd próbaüzemet tartanak.
Nemcsak a beépített anyagok, a kivitelezés minősége is lényeges. A szakértelem hiányából eredő tipikus hibák, amelyek a rendszer teljesítménycsökkenéséhez, meghibásodásához vezethetnek:
A napelemes rendszer telepítése egyszeri, viszonylag nagy összegű beruházással jár. Összköltsége átlagosan 1-3 millió forint között mozog. Ennek mintegy 70%-át a panelek teszik ki, a fennmaradó 30% pedig az inverter ára. Mivel a nemzetközi tapasztalatok alapján egy minőségi alapanyagokból álló, megfelelően és biztonságosan kiépített rendszer akár 30-40 évig is üzemképes, érdemes körültekintően megválasztanod a kivitelezőt és a beépített alapanyagokat is.
A berendezéseket illetően kétféle garanciáról beszélhetünk: a teljesítménygaranciáról és a termékgaranciáról. A garancia időtartamából jól lehet következtetni a választott termék minőségére is. Mértékadó gyártók általában 25 évre vállalnak 80%-os teljesítménygaranciát termékeikre, ami azt jelenti, hogy a rendszer teljesítménycsökkenése maximum 20%-os lehet a telepítést követő 25 éven belül.
A termékgarancia pedig arra vonatkozik, hogy amennyiben a garanciális feltételekben meghatározott időintervallumon belül hibásodik meg a rendszer, akkor a gyártó vállalja a rendszer teljes cseréjét. Ideális esetben egy gyártó akár 20 éves termékgaranciát is vállal termékeire. Célszerű ezeket a cégeket előnyben részesíteni a 10-12 évre szóló garanciát adó társaikkal szemben.
Hasonló a helyzet az inverterrel is: 5-7 éves jótállás esetén érdemes elgondolkodni azon, hogy mennyire időtálló az általuk forgalmazott berendezés. Az igazán megbízható átalakító berendezések működését 10 évre szavatolja a gyártó. A napelem megtérülési ideje a rendszer összteljesítményétől függően 7-10 év közé tehető. Mi, a Sky Systemnél segítségedre leszünk a minden szempontból optimális rendszer, a megfelelő paneltípus, panelszám és a hozzájuk illeszkedő inverter típusának meghatározásában.
Tavalyi fogyasztását a 2020-as évközi elszámoló számláján találja.
A fejleszteni kívánt ingatlanba 2021. augusztus 30.-i állapot szerinti tulajdonosok 2020. évi összevont átlag jövedelme meghaladja a 4.850.000 Ft.-ot?
Számítsa ki kalkulátorunk segítségével, hogy jelenlegi napelem áraink mellett, mekkora megtakarítást érhet el villanyszámlája összegében, amennyiben családi házát napenergia felhasználással bővíti.
Havi fogyasztása
Éves fogyasztása
Palatetőre nem tudunk telepítést vállalni. Amennyiben tervezi befedni vagy cserélni a tetőt, kérjük, hogy válassza ki az új tető típusát a fenti listából.
Kérjük állítsa be, hogy házának legnagyobb tető felülete milyen égtáj felé néz
A rendszer méretét nagymértékben határozza meg a dőlésszög.
A kék gomb segítségével állítsa be a tető dőlését
Most már minden adat rendelkezésre áll, hogy szakértő kollégáink ki tudják számolni Önnek, hogy mekkora napelemes rendszerre van szüksége a NULLA FORINTOS VILLANYSZÁMLÁHOZ.
Kérem adja meg az elérhetőségeit, hogy elküldhessük ajánlatunkat.
Ajánlatkérését rendszerünk rögzítette, melyről visszaigazoló emailt küldtünk az Ön email címére.
Sky System
Sütihasználati tájékoztató