Miközben 2021 januárja óta, már javában zajlik a családok számára igénybe vehető, akár napelemes rendszerek kiépítésére is fordítható állami támogatási program, szociális szempontok figyelembevételével mintegy 87 ezer újabb család kaphat várhatóan vissza nem térítendő támogatást. Az Európai Uniós otthonfelújítási program várhatóan 2021. második felétől lesz elérhető. Ezen családok közül 70.000 napelemeket telepíthet, míg 17.000 a napelemeket a fűtési rendszerek korszerűsítésével kapcsolhatja majd össze a támogatás segítségével. Ezt még 2021. februárjában jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára, Steiner Attila.
A napelem támogatás családoknak pályázat keretösszege a bejelentés szerint több tízmilliárd forintos lesz, a pályázati pénz forrása pedig az uniós helyreállítási alap legnagyobb programja. Mint azt az államtitkár elmondta, az olcsó és innovatív energia biztosításában a napenergia felhasználása kulcsfontosságú szereppel bír. Megrendítő tény, hogy Magyarországon évente 13 ezer ember korai halálát okozza a légszennyezés, akik így átlagosan mintegy 12 évet veszítenek életükből. Évi mintegy egymillió megbetegedésért felelős tovább a rossz minőségű levegő, az ebből adódó gazdasági károk pedig éves szinten 1500 milliárd forintra rúgnak. Komoly légszennyezési, valamint ezzel összefüggő problémákat okoz tehát az energiaszegénység, valamint a környezetszennyező fűtési rendszerek alkalmazása.
A februári bejelentés a lakossági megújulóenergia-beruházások elősegítésének területén tehát két célt jelöl meg:
A bejelentés szövegéből kiderül, hogy a lakóépületek, családi házak fűtésére a lakosság egy elég széles köre használ szennyező tüzelőanyag-típusokat. A légszennyezés talán egyik legfőbb forrása, hogy a legalacsonyabb jövedelemmel rendelkező háztartások mintegy egyharmada -főképp vidéki területeken – nem fér hozzá a távfűtéshez vagy a gázhoz, ezért szennyezőbb és drágább fosszilis tüzelőanyagokat, valamint fát használ a fűtéshez, ami súlyos környezeti és egészségügyi következményekkel jár. Kitér arra, hogy rengeteg kiaknázatlan lehetőség áll még rendelkezésre a megújuló energiák kapcsán a fűtési ágazatban, amelyek bevezetésével a tisztább fűtés megvalósulása mellett helyi gazdaságösztönző szerepe is lehet.
Stratégiai cél, hogy a lakossági hőszivattyúk beépített kapacitása 2030-ra közel 400 MW-ra nőjön, valamint 2035-re már legalább 200 ezer háztartás rendelkezzen átlagosan 4 kW teljesítményű, tetőre szerelt napelemes rendszerrel.
Mint, ahogy a fentiekben már írtuk a lakossági pályázati program egyik része az energiaszegénység kapcsán megcélzott 70.000+17.000 ezer családnak szóló pályázatok kiírása lesz. Ez minden valószínűség szerint úgy történik majd, hogy a támogatási intenzitás bizonyos kiemelt régiókban várhatóan jóval magasabb lehet, a többi régióhoz képest. Ilyen például Borsod-Abaúj-Zemplén megye, ahol komoly légszennyezést okoz az energiaszegénység.
A meghatározás szerint egy átlagos áramfogyasztással (3000-4000 kWh/év) rendelkező család 3-4 kWp névleges kapacitású napelemes beruházásait vissza nem térítendő, magas intenzitású támogatással lenne javasolt ösztönözni. Így tehát a program keretében támogatható tevékenységek köre vélhetően úgy kerülhet meghatározásra, hogy fedezni tudja egy tetőszerkezetre telepített, saját fogyasztás kiváltására irányuló napelemes rendszer kiépítését inverterrel, tartószerkezettel, a tervezés, engedélyeztetés és a kivitelezés tevékenységével együtt. (Ennek értelmében egy kedvezményezett család akár több millió forintos vissza nem térítendő támogatásban részesülhetne.)
A fentiekből és a napelem kalkulátorok számításaiból adódóan egy kedvezményezett háztartásnál az átlagos évi 132-176.000 forintnyi áramköltségéből legalább 66-88.000 forintnyi áramszámla megtakarítást keletkeztet, azaz az éves áramköltség 50%-a megtakarításra kerülhet.
Ebben az esetben a cél, hogy a napelemes rendszerek telepítése úgy történjen meg, hogy ahhoz hűtő-fűtő berendezések is kapcsolódjanak, ezáltal vissza nem térítendő állami támogatással ösztönözve az energiaköltségek csökkentését.
Az alábbiakban pontosan idézzük az eredeti dokumentum azon részét, amely a lehetséges csomagokat és a támogatható tevékenységeket mutatja be:
A fentiek alapján tehát egy kedvezményezett háztartás esetében, az átlagos évi 290.000-410.000 Ft összegű rezsiköltség (villamos energia fogyasztási profiltól függően) közel fele, kétharmada a napelemes rendszer által termelt energiával váltható majd ki.
Tavalyi fogyasztását a 2020-as évközi elszámoló számláján találja.
A fejleszteni kívánt ingatlanba 2021. augusztus 30.-i állapot szerinti tulajdonosok 2020. évi összevont átlag jövedelme meghaladja a 4.850.000 Ft.-ot?
Számítsa ki kalkulátorunk segítségével, hogy jelenlegi napelem áraink mellett, mekkora megtakarítást érhet el villanyszámlája összegében, amennyiben családi házát napenergia felhasználással bővíti.
Havi fogyasztása
Éves fogyasztása
Palatetőre nem tudunk telepítést vállalni. Amennyiben tervezi befedni vagy cserélni a tetőt, kérjük, hogy válassza ki az új tető típusát a fenti listából.
Kérjük állítsa be, hogy házának legnagyobb tető felülete milyen égtáj felé néz
A rendszer méretét nagymértékben határozza meg a dőlésszög.
A kék gomb segítségével állítsa be a tető dőlését
Most már minden adat rendelkezésre áll, hogy szakértő kollégáink ki tudják számolni Önnek, hogy mekkora napelemes rendszerre van szüksége a NULLA FORINTOS VILLANYSZÁMLÁHOZ.
Kérem adja meg az elérhetőségeit, hogy elküldhessük ajánlatunkat.
Ajánlatkérését rendszerünk rögzítette, melyről visszaigazoló emailt küldtünk az Ön email címére.
Sky System
Sütihasználati tájékoztató