Napelem telepítés szakszerűen

Napelem telepítés szakszerűen
Közzétéve:

A napenergia a természet ajándéka, amit ma már nemcsak az ipari szereplők, hanem a háztartások is hasznosítani tudnak. A technológia széles körben elérhető, a napelem telepítés költségei évről évre csökkennek, ezzel pedig fordítottan arányosan növekszik azok száma, akik a zöld energiát választják a hagyományos megoldások helyett. Nézzük, milyen lépésekből áll a napelem telepítés!

A nem megújuló erőforrások vészesen fogynak a Földön, miközben az üvegházhatású gázok és a széndioxid-kibocsátás egyre nagyobb problémát jelent. A tiszta, zöld energia térhódítása leginkább ennek köszönhető, ugyanakkor nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a technológia fejlődésével a napelemes rendszerek ára folyamatosan csökken, aminek köszönhetően szélesebb társadalmi réteg számára elérhetővé vált a napenergia.

A Nap, mint megújuló energiaforrás korlátlanul rendelkezésre áll, felhasználása pedig nem terheli a környezetet káros anyagokkal, és a zajszennyezéshez sem járul hozzá. A napelemes rendszer kiépítése egyszeri beruházás, az ingatlan értékét jelentősen növelő befektetés, ami a villanyszámlák és adott esetben a fűtésszámlák drasztikus csökkentéséhez is hozzájárul.

A jól és szakszerűen elhelyezett, beállított napelemek a napsugárzás 15-20%-át is képesek hasznosítani, ez azonban nagyban függ attól is, hogy a szóban forgó napelem milyen technológiára épül. Általánosságban elmondható, hogy az alacsonyabb árfekvésű kivitelek kiépítése kisebb költséggel jár, ennek azonban az az ára, hogy alacsonyabb hatásfokot tudnak elérni, mint a magasabb árkategóriájúak. Az alacsonyabb teljesítmény nem egyenlő a silány minőséggel, más előnyös tulajdonságaik miatt ugyanis előfordulhat, hogy éppen az a technológia a legszerencsésebb választás. Lényeges, hogy a napelem típusának meghatározásakor ugyanolyan mértékben vegyük figyelembe a célokat és a körülményeket is. Ha nem reálisan mérjük fel a lehetőségeket és a legfontosabb befolyásoló tényezőket, akkor a rendszer nem fogja az elvárt teljesítményt nyújtani. Éppen ezért lényeges, hogy lépésről lépésre kövessük a napelemes rendszer telepítésének lépcsőfokait. Így jó eséllyel nem érhet majd csalódás.

A napelem telepítés lépései

Ha megszületett az elhatározás, hogy a zöld energiatermelés útjára szeretnénk lépni, akkor kezdetét veheti a napelem telepítés folyamata, ami a tervasztaltól a működő napelem rendszer kiépítéséig tar. A következőkben ennek lépéseit vesszük sorra.

A szakemberek kiválasztása

A tervezés első lépése a napelemes szakemberek kiválasztása, ami nem egyszerű feladat. Az interneten böngészve világossá válhat, hogy a kínálat igen bőséges, nehéz azonban eldönteni, hogy ki számít minőségi, profi tervezőnek és kivitelezőnek. Szerencsés esetben ajánlás útján találunk rá a tökéletes emberre, így lesz némi benyomásunk ismerőseink tapasztalatai alapján. Ha ez a lehetőség nem áll fenn, akkor érdemes a referenciákra és a megrendelői véleményekre, értékelésekre támaszkodni.


Igények felmérés

A napelemes rendszer építésének következő lépése az igényfelmérés. Ahhoz, hogy a napelem rendszer működése hozza az elvárt eredményeket, ismerni kell, hogy mekkora a háztartás energiaigénye. Ezt kWh mértékegységgel fejezik ki, és azt mutatja meg, hogy mekkora a teljes ház energiafogyasztása, beleértve az összes elektronikai berendezés működtetését, töltését, a világítást és adott esetben a helyiségek hűtését és fűtését is.

Az éves energiaszükséglet legkönnyebben a villanyszámlák alapján kalkulálható. Nem árt az igények meghatározásakor előre gondolkodni. Ha például klímabeszerelés, elektromos fűtésre való átállás vagy éppen elektromos autó vásárlása van kilátásban, akkor érdemes a rendszert úgy tervezni, hogy ezek is gond nélkül elfussanak rajta.

Töltse ki kalkulátorunkat

Helyszíni felmérés

A következő lépésként a környezeti adottságokat kell felmérni, amiben a megfelelő kivitelező cég nagy segítséget fog nyújtani. Szakmai iránymutatásával meg kell határozni a tető dőlésszögét, ami az egyik legfontosabb tényező a napelemes rendszer hatékony működése szempontjából.

A másik ilyen a tájolás, mely szintén ronthat, illetve javíthat a solar panelek teljesítményén. Ideális esetben a napelemeket a déli oldalon helyezik el, itt éri ugyanis a legtöbb napfény a felületüket hazánkban.

A terepszemle során a kivitelező azt is számba veszi, hogy mik és mekkora árnyékot vethetnek a nap különböző szakjaiban a panelek felületére. Ez azért nagyon fontos, mivel az árnyékolás drasztikusan képes csökkenteni a rendszer teljesítőképességét. Szerencsés esetben az árnyékolót könnyen el lehet távolítani, például egy terebélyes fát, ha egy épület felelős az árnyékért, akkor a rendszer kialakításakor ezzel a teljesítménycsökkenéssel kalkulálni kell.

Végül, de nem utolsó sorban a felmérés során a tető statikai állapotának is figyelmet kell szentelni. A nem megfelelő szerkezetű és teherbírású tetőkre nem javasolt a napelemek felhelyezése, mivel balesetveszélyes és jelentős anyagi károkat vonhat maga után. Ha a tető állapota nem kielégítő, akkor a napelem telepítés előtt a szerkezetet meg kell erősíteni.

Engedély

A tervek elkészülte után az engedélyezés következik. Érdemes azzal számolni, hogy ez egy hosszabb procedúra is lehet. Visszatápláló rendszer esetében az áramszolgáltató jóváhagyása szükséges, akik azt is meghatározzák, hogy mely inverterek közül választhatunk majd. A szolgáltatók jellemzően egy több tételes kritériumlistát állítanak össze, melyen pontról pontra végig haladva megkapható az engedély. A napelem kivitelező cégek ezen a területen igen járatosak, a legtöbb esetben az engedélyeztetés folyamata az ő feladatuk.

Rögzítő- és tartóelemek elhelyezése

napelem-telepites-szakszeruen-skysystem-2

A kivitelezés látványos szakasza a rögzítők és a tartósín elemeinek felhelyezésével kezdődik. Utóbbi részek alumíniumból készülnek, hogy minél tartósabbak és strapabíróbbak legyenek, rögzítésük pedig olyan csavarokkal történik, melyek az rozsda roncsoló hatásának is ellenállnak.

Napelemtáblák elhelyezése a tetőn

Ha kész a stabil szerkezet, akkor következik a napelemtáblák rögzítése. Egy tábla általánosságban valamivel nagyobb, mint másfél négyzetméter, időtállóságuk pedig évtizedekben mérhető. A napelemeket végül csatlakozódobozok és kábelek segítségével kapcsolják össze.

Inverter beüzemelése

A napelemek a helyükre kerültek, a következő fázis az inverter telepítése. Ez az a készülék, ami a napelem által termelt egyenáramot átalakítja váltóárammá, vagyis olyanra, hogy az a háztartásban felhasználható legyen. Az intverternek köszönhetően a megtermelt villamos energia összhangba hozható a közüzemi elvárásokkal.

A napelemek és az intverter összekapcsolása

A legfontosabb elemek a helyükre kerültek, így megtörténhet az inverter és a napelemek összekapcsolása és az energiafelhasználási rendszerbe integrálása csatlakozók és kábelek segítségével.

Biztonsági intézkedések

A napelem és az inverter között a szolárkábel végzi az összekötést. Ennek a kábelnek speciális funkciója van, a napelemek által termelt egyenáramot és az inverter által átalakított váltóáramot védi meg.

Próbaüzem

A próbaüzem során a villamos rendszer esetleges hiányosságaira derül fény. Amennyiben hiányosságot nem tapasztalunk, akkor a rendszer készen áll az átadásra.

Óracsere

A legutolsó lépésként a villanyóra cseréje történik meg, amit a közműszolgáltató végez el. Így egy olyan biztonságos rendszer jön létre, mely hálózatra visszatápláló a kétirányú órának köszönhetően.

Hibák, amiket érdemes elkerülni

A napelem telepítés összetett folyamat, ami során számos hibát lehet elkövetni. Összegyűjtöttük, mire kell ügyelni!

A megfelelő szakemberek kiválasztása kulcsfontosságú. Az első pillantásra jóval a piaci ár alatt dolgozó szakemberekkel érdemes óvatosan bánni. A profi kivitelező gárda előfordulhat, hogy kicsit drágább lesz, nem érdemes azonban kockázatot vállalni. A helytelenül telepített napelemek baleset- és tűzveszélyesek, arról nem is beszélve, hogy akár milliók is bánhatják a hozzá nem értő kezek munkáját. A gondos és megfelelő tudással rendelkező szakemberek mélyreható villanyszerelői ismeretekkel rendelkeznek, és tisztában vannak a napelemtípusok, márkák jellegzetességeivel.

Sok fejtörést okozhat, ha a napelemtípusok kiválasztásakor kizárólag az ár dominál. Az „olcsó húsnak híg a leve” mondás ebben az esetben is áll, összességében, ami jó vételnek tűnik, nem biztos, hogy hosszú távon is ennyire kifizetődő. Nemcsak a napelemen nem érdemes spórolni, hanem a tartószerkezeten és az inverteren sem.

Klasszikus hibának számít, ami egyébként szintúgy a hozzá nem értésből fakad, hogy a kivitelező nem veszi figyelembe a körülményeket, a tető dőlésszögét, a tájolást. Jellemző probléma a gyengébb kivitelezők esetében, hogy a felszerelés nem a tervek szerint történik, például nem jól helyezik el a paneleket, a tető túloldalára is átlógnak oly módon, hogy a szél könnyedén kárt tehet bennük. Óriási hiba, ha a panelek túl közel vannak egymáshoz, így ugyanis a hőtágulás következtében a cellák elpattanhatnak.

Végül, de nem utolsó sorban hiba, ha a tulajdonos nem köt biztosítást a napelemekre. Nem érdemes a jó szerencsére játszani, a napelemes rendszer ugyanis strapabíró, de az igazsághoz hozzá tartozik, hogy roppant nagy igénybevételnek van kitéve. Nem elég az időjárás, az esetleges kivitelezési hibák, sérülések, károsodások mind rontják a teljesítményt, adott esetben működésképtelenné is tehetik a rendszert. Ha ennek javíttatását nem szeretnénk saját zsebből finanszírozni, akkor érdemes biztosítást kötni.

A napelem rendszer a zöld energia termelésének egyre terjedő eszköze. Az állami támogatásoknak köszönhetően egyre szélesebb körben érhető el ez a lehetőség. Előnye, hogy maga a telepítés csupán néhány napot vesz igénybe, az engedélyeztetés procedúrájára azonban érdemes időt szánni. A napelemek jellemzően igen tartósak, akár 30 évig is működnek, karbantartásuk pedig nem igényel különösebben nagy figyelmet.

Olvasson többet az elérhető pályázatokról:
Lakossági felhasználók számára 
Cégek számára 

Kérem válasszon finanszírozási formát

Válassza ki tetőjének fedését!1

Palatetőre nem tudunk telepítést vállalni. Amennyiben tervezi befedni vagy cserélni a tetőt, kérjük, hogy válassza ki az új tető típusát a fenti listából.

Válassza ki tetőjének fedését!

Válassza ki tetőjének fedését!

Köszönjük ajánlatkérését!

Ajánlatkérését rendszerünk rögzítette, melyről visszaigazoló emailt küldtünk az Ön email címére.

Bezár

Sky System logo
© Sky System Kft.
Minden jog fenntartva.


Powered by Meraki.

Elérhetőségek


1116 Budapest, Kondorosi út 3.
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Sky System
Sütihasználati tájékoztató

A honlappal kapcsolatos felhasználói élmény fokozásának érdekében, az adatkezelési tájékoztatóban foglaltak alapján, honlapunkon sütiket alkalmazunk.